2009. november 13., péntek

Még egy mangó

Egy-két dolog közrejátszott, hogy végre én is megtegyem az első bejegyzésemet. Pár napja már gondolkodóban voltam, hogy milyen recepttel járuljak hozzá közös blogunkhoz. Rövid hezitálás után, ki is választottam egyet. Majd a héten elég rendesen lebetegedtem /igen, bőszen eszem a fokhagyma-méz keveréket! J/, ezért volt időm végigolvasni az eddigi írásokat. És mivel Ági is nagyon lelkes a mangót illetően, nem volt kétség, hogy tényleg az alábbi recepttel indítsak. Ja, és nekem is van éppen egy a hűtőmben, felhasználásra várva. Először leírom az eredeti változatot, majd a saját észrevételeimet.

Joghurtos mangócurry

Hozzávalók (4 adag)

1 nagy, tömör, nem túl érett mangó

30 dkg paradicsom

7,5 dl joghurt

1 fej lilahagyma

3 gerezd fokhagyma

5 cm-nyi friss gyömbérgyökér

4 kis zöld chilipaprika

10 currylevél

2 evőkanál olaj

1 teáskanál fekete mustármag

2 teáskanál kurkuma


Serpenyőben olajat forrósítunk, és beletesszük a fekete mustármagot. Amikor pattogzani kezd, hozzáadjuk a currylevelet, a félbe vágott chilipaprikákat, és 30 másodpercig kevergetve pirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a frissen reszelt gyömbért, a kurkumát és kevés sót. 2 percig kevergetve pirítjuk. Hozzáadjuk a lehéjazott, felnegyedelt paradicsomot, és a héjastól felkockázott mangót. 2 percig főzzük. A tűzről levéve belekeverjük a joghurtot, 2-3 percig állni hagyjuk, majd egyszerű, párolt rizzsel tálaljuk.

(Celia Brooks Brown: Öt világrész vegetáriánus konyhája)


Hm. Nem éppen gyerekbarát étel, de talán a chilit kihagyva, kevesebb fokhagymával ők is megeszik.

A hozzávalókat látva talán többen megijednek, mert pl. mangó sem figyel minden nap a boltok polcain, de aki szeret különlegességeket kipróbálni, annak csak ajánlani tudom. Ráadásul tényleg nagyon hamar készen van, a gyümölcs-zöldség felszeletelése több időt vesz igénybe, mint maga a főzés! A fűszerekkel nyugodtan lehet variálni tetszés, ízlés, hozzáférhetőség szerint. Én a currylevelet alapból kihagyom, mert még nem volt szerencsém hozzá Magyarországon. Kurkuma helyett vagy valamilyen indiai fűszerkeveréket, vagy egyszerűen curryport teszek bele. A zöld chilipaprika helyett is a gyakoribb, pirosat választom, illetve a fekete mustármag helyett szintén a sima, barnás változatot veszem.

Kicsit furcsán hangzik, de tényleg nem kell megpucolni a mangót! Én lustaságból a paradicsomot sem szoktam. Ez a joghurtmennyiség szerintem kicsit sok, mindig érzésre kanalazok bele valamennyit. Illetve ezt az adagot inkább két felnőtt ember eszi meg, mint négy.

Jó próbálgatást, főzöcskézést!


Ui.: Ági, ha facebook-ról tetszik valamelyik kép, szólj, megpróbálom emlékeimből előszedni a receptet!

3 megjegyzés:

  1. koszi Agi, ezt biztosan ki fogom probalni, es sztem a gyerekek is szeretnek....ha nem meg mindig ott a rizs, sajttal es tejfollel :)
    Ez a mango dolog tenyleg furcsa...es megpuhul ugy a hejja, hogy eheto lesz?

    VálaszTörlés
  2. Tök izgi, már kaptam is egy bejegyzést az első írásomra :D!
    Igen, tényleg ehető lesz, bármennyire is idegenkedik tőle az ember! Csak jól meg kell mosni, felaprítani, aztán zutty az edénybe. Szerintem azért "kell" rajta hagyni, hogy ne főljön szét a gyümölcs, hanem rendesen harapható falatok maradjanak.
    Majd írj a tapasztalatokról!

    VálaszTörlés
  3. Ha lehetne egy nem tárgyba vágó megjegyzésem: szürke alapra ne írj ezzel a piros vagy milyen színnel, mert olvashatatlan. Köszi :)

    VálaszTörlés